Az édes jó anyja húzzon a fejére egy lábast -és kongassa feszítővassal -annak, aki kitalálta azt az undorító szám adatokkal és képletekkel telezsúfolt, egyszerű bölcsész-ember számára valódi misztériumként létező fogalmat, amit matematikának nevezünk. Összesen hét és fél órán át vergődtem, vergődök vele, a fejem fáj, és mivel ebből a tárgyból siralmasan állok*, heveny síró görccsel is küszködök, csakhogy valóban szó szerinti megfogalmazással éljek.

*Ergó az ég világon semmi érzékem sincs a számokhoz. Tényleg. Alap, általános iskolás dolgok mennek. De ezek az egyenletrendszerek tényleg szarkavaró kis köcsögök. Ez így vulgáris, de legalább elég hitelesen sikerült visszaadnom valódi véleményemet.

Quimby: Hol volt hol nem volt

Mondd
Hol van az a lány
Akire vár ott a Hold
Mondd
Hol van az a bár
Ami az imént még itt volt
Mondd
Hol van az a jómadár
Akinek mindig kék az ég
Hol van az a vég
Aminek eleje sincs még..

Hol volt hol nem volt
Volt egyszer egy...
Vagy tán sosem volt

Mondd
Hol van az a bőr
Amit örököl a gyík.
Mondd
Hol van az a tőr
Ami a mellemben sikít
Mondd
Hol van az a furcsa fény
Ami az éjt szúrja át
Hol lenne... ugyan már.
Jó éjszakát

Eltelt az idő.. a költészetek napja is, miegymás én pedig mindig itt kötök ki a gép előtt. A fejem lüktet, és elhúzott szájjal nézem a monitoron átáramló emberi ostobaságot. Szkeptikus és résztvétlen volnék? Tulajdonképpen igen, de én ezt végtelenül szeretem. Ezt az állapotot, mikor csak a fehér zaj van, és nyugodtan, objektíven gondolkodhatok, kizárva az érzelmeimet. Ilyen állapotban lehet egy gyilkos is, mikor meghúzza a ravaszt. Nem önkívületben teszi, sőt, jobban tudatában van a szituációnak, mint életében bármikor. Persze ez csak az én feltételezésem, de sikerült megint elkalandoznom az eredeti gondolatmenetemtől, ami.. mi? Nincs gondolatmenet, csak a pőre szavak, amikkel levetítem a világról alkotott véleményem. Mindenféle logikai elrendezés, vagy rendszer nélkül.
Már megint butaságokat beszélek.

Az emberek hülyék. Pont.

Kalandmester-dilemma

Mesélő: Héé, én meséltem itt először!
Főmesélő: De én nagyobb modult mesélek!
Mesélő: Leomlott a fal.
Főmesélő: NEM omlott le a fal.
Mesélő: De leomlott!
Főmesélő: De nem!
Mesélő: Fogadjunk, hogy leomlott!
Főmesélő: RENDBEN! Fej vagy írás?

Komolyan?

Ki van rám írva, hogy szemetes, vagy ideiglenes lelkisegély szolgálat? Tényleg? Hát kurvára nincs. Ehhez mérten jöjjön hozzám bárki sírni. Főleg, ha előtte közel két hónapig vastagon szart rám, akkor pláne ne várjon tőlem azon nyomban szép szavakat. Haragtartó vagyok és nem felejtek. Ezt nem.

Nem szeretem, ha kihasználnak.

"Hány óra van a te bombád szerint?"

Pizsamás felsősök szambáznak végig a folyosón, miközben társaik a folyosóra kitolt kanapén fetrengenek nevetve. A kilincsről csöpög a szappan, a pedagógusok fője bíborvöröses árnyalatot ölt, a kréták ragasztó-rúdra cserélve, elcsépelt poénok, lejárt csúnyek.

A franciáknál szokás, hogy halat ragasztanak/akasztanak a másik hátára/nyakába.
És én még azt hittem a magyarok a leghülyébbek.