Amilyen jól indult az este, olyan rosszul végződött. Rájöttem, hogy az tud a legjobban fájni, amit nyugodtan, hidegvérrel, minden rossz szándék nélkül, tényként közölnek. Azt hiszem most vesztettem el a legjobb barátnőmet. Annyira éreztem, de... most, hogy ki lett mondva. Mintha hivatalossá vált volna. Rohadtul fáj. Főleg, hogy én még igenis legjobb barátnőként tekintek rá, holott.. nem kéne. Olyan nevetségesnek érzem magam, visszanézve életem össze heves veszekedését, amin megsértődtem. Mert ez a legrosszabb. Mikor két ember egyszerűen, minden felhajtás nélkül vágja el a fonalat maga közt.
Két év. Sok nevetés, meg Fiúk a klubból, és Rómeó, meg Júlia, meg House, meg színház, meg rengeteg egymásnál töltött este, Blaise, meg Reid, meg adolescente...
Miért nem bírom abbahagyni a sírást?

"... Csinálj csodát, én meg elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog ..."

Egy hat órás mozgástréning után elmondhatom, hogy fájok. Minden mértékben. Főleg deréktól felfelé. Deréktól lefelé szimplán nem érzem magam (egy kis túlzás belefér, csak, hogy elég érzékletes legyek). Viszont élveztem. Jó volt, vicces volt, ugyan hosszú is, de semmiképp sem unalmas.

Na mármost ezekről a mozgástréningekről azt kell tudni, hogy főként a színpadi mozgást célozza meg (mint mondjuk hogyan kell technikásan földön fetrengeni -merthogy kedves színészbarátaink sem henteregnek csak úgy ész nélkül-), meg hát a háromféle esés igenis szórakoztató. :D Főleg ha nem sikerül. Akkor lila-zöld foltokat okoz. Na de mindegy, ezeket a mozdulatokat rendszerint ötvözzük a kontakt-tánccal, vagy csak simán mozgunk. Nem táncolunk. Mozgunk, csavarjuk magunkat, lehajolunk, hullámzunk, amire csak az emberi test képes. Nem mellesleg nagyon jó önkifejezési mód. Namármost mi ehhez kaptunk egy széket, és azt falhasználva kellett készíteni egy koreográfiát röpke 10 perc alatt. Minden mozdulatnak kell, hogy legyen eleje és vége, de mégis folyamatosnak kell lenni az előadásnak, és nem csak simán mozogni, hanem a ritmusváltásokra is érdemes volt figyelni. És érdekes is. Meglepő milyen sokszínű lehet egy mozdulatsor, ha az egyik mozdulat gyors, a másik lassú. Iszonyat jó dolgok születtek, sőt, párba kellett állni, és két külön koreográfiát egyszerre bemutatni. Komolyan olyan volt, mintha összedolgoztunk volna, mert voltak pillanatok, mikor abszolút egy ütemre mozdultunk. Részemről, én ezt tudom a legjobban élvezni, mert kötetlenek a mozdulatok, minden kötetlen, és az embernek csak annyi a dolga, hogy mozogjon ahogy jól esik, esetleg fetrengjen (bár itt már nem ahogy jól esik, mert annak megvan a talajtáncos technikája). Deeee jó volt. Ezekkel elég sokat foglalkoztunk, úgy, mint az esésekkel hasonlóval, az utolsó másfél órában pedig.. *dobpergés* pantomimeztünk. Sokkal keményebb az a dolog emberek, mint bárki gondolná. :D Élvezetes, de iszonyat izommunka, ráadásul sokszor arra kell koncentrálni mellette, hogy hová helyezzük a súlypontot. Szóval nem egyszerű történet ám. Viszont marhajó történeteket lehetett ebből is keríteni. ^_^
Szóval most húú, meg hááá, meg fáj mindenem, de azért boldog is vagyok ezután a 6 óra után.

És ami a legjobb.. Ez a fajta mozgástréning igaz iszonyatosan kimeríti, megmozgatja az izmokat, és a testet, de mivel nem szaporánlihegős futós kényelmetlenül monotonos cucc, ezért az ember nem izzad. :D

Csak hogy fogok én innen felállni ...

Nagy dilemma. Menni, vagy nem menni. Ez itt a százezres kérdés. - Kettőt és könnyebbet? Esetleg? Nem? Hát jó.. -

Ha lesz Álomvilágos karácsony (ami tavaly sem volt, szóval kérdéses) akkor biztos arra tolom el a képem.
Viszont ha nem, gondolkodok a BK-s rendezvényben. Igazából. Vannak kétségeim. Nem, nem félek az emberektől, abból a korszakomból már kinőttem. Inkább attól tartok, hogy nem fogják tudni megszokni a viselkedésem és hát az igencsak... egzotikus stílusomat. - Táborban se ment sokaknak. Most miért menne? Így meg nem tudok feloldódni. - Merthogy igen, meg kell szokni a nyers viselkedésem, mert én nem vagyok elég rugalmas ahhoz, hogy visszafogjam magam. Meg mégiscsak.. az előbbi társaság sokkal jobban tud kezelni, mint embert.
Viszont az utóbbi társaságot megismerném, szívesen.

Imádom, hogy vannak ennél sokkalta nagyobb problémáim mégis ezen agyalok. *Sigh.*

Lúdbőr..

MAGYAR GOLGOTA

Küldd elém az írót : Mikes Kelement.
Magyar sors várt rá is - szögezd fel velem.
Küldd elém Zrínyi Miklóst, kinek elveszett a vára,
szögezd velem együtt a magyar Keresztfára.

Küldd elém az utazót : Kőrösi Csoma Sándort,
ő sem maradhat le a Magyar Golgotáról.
Küldd, jöjjön hozzám, Gróf Széchenyi István,
a hídja mellett ott lesz ő is a magyarok Keresztfáján.

Ott feszül a sorsunk a magyar Golgotán

Küldd el nekem, Petőfi minden csontját,
megfeszítik őt is, hol a magyar sorsot írják.
Küldd elém a festőt : Csontvári Kosztkát,
ki megálmodta a vásznon - önmaga keresztfáját.

Küldd elém a költőt : József Attilát,
szögezd velem együtt, ő is kap keresztfát.
Küldd a zeneszerzőt : Bartók Bélát
kiket a sors messze űzött, mind velem lesz a keresztfán.

Ott feszül a sorsunk a magyar Golgotán

Küldd elém Sütő Andrást, ki hetven éve várja,
átrajzolták térképét, más lett a hazája.
Küldd, jöjjenek hozzám kiknek nem találják sírját :
a Don kanyarban magukat örökre beásták.

Küldj elém egy gyermeket a Corvin térről,
Küldd mellém Nagy Imrét, őt is szögezzék föl.
Küldd elém a művészt : Latinovits Zoltánt,
kit a magyar sors tett örökre, színészkirállyá.

Ott feszül a sorsunk a magyar Golgotán

Küldd elém egy könyvben,
nyelvünk legendáját,
s minden szó majd megtalálja
külön Golgotáját.

Ébredj fel, fényes napra,
elmúlt az éjjel.
Ébredj fel, tiszta szívvel,
a régi szenvedéllyel.
Egyenest állj, mint nyárfa,
a szélnek ellenállva,
Egyenest állj, te leszel :
a magyarok Keresztfája.