Kicsit le vagyok törve. Pedig tudtam, hogy ez lesz a vége, hogy nem fog soha komolyan venni. Elvégre én elsődlegesen haver vagyok. Másodlagosan ember. Harmadlagosan lány. Harmadlagosan. Végülis bennem van a hiba. Tudtam előre, megmondtam magamnak, de persze a racionális érvek ilyenkor eltörpülnek. Meg én is. Csak az a nagy szívem marad. Egy hatalmas, mozdulatlan célpont. Potenciális célpont. Aztán meg csodálkozok, ha ez lesz a vége. Kezdek áthajlani érzelmes-teátrális kislányba, aki azt hiszi, hogy az ő problémáinál nincs nagyobb a világon. Ki kéne kapcsolni magam.

Elkapott az a furcsa hangulat, amit utálok. Egyfajta szkeptikusság. Lehet mert túl sok mindent akarok egyszerre csinálni, és így nem tudom igazándiból belevetni magam egyikbe sem. Jó kis problémáim vannak, tudom ezt én is, de nem szeretem mikor ezt érzem. Nem akarok felmenni se oda, se ide, nem akarok játszani se ott, se itt.. pedig két órával ezelőtt még szívemszerint mindenütt játszottam volna, akár egyszerre.
Azt hiszem tartok egy kis szünetet.. úgy net terén. Szerepjáték terén. Tulajdonképpen ha lehetne az életben is szünetet tartanék, de ez sajnos nem kivitelezhető. Rendezni kell a soraimat, felállítani egy fontossági sorrendet, választani. Bár az utóbbi ráér. Mindig ráér. Gyáva fasz vagyok, aki nem mer meghozni még egy ilyen béna döntést sem. De ez van. Halmozódnak a dolgaim, amiket bevállaltam magamnak. Egyre több lesz és több lesz, és lemaradok magamtól, és nem fogom utolérni azt a szekeret, amit én magam hajtok. Majd holnap is rá fog érni. És holnap után is rá fog érni. És azután is. Aztán majd ha a tűréshatáromhoz érek és egy flegma, nemtörődöm gondolattal átlépem azt is ..
.. na akkor tudni fogom, hogy tulajdonképpen semmi nem ér rá.

Nosztalgia

Phoebevel beszélgettünk MSN-en és szóbajött a 2006-os majális. Az Álomvilágos. Akkora marhák voltunk. :D Meg még vagyunk is, talán nagyobbak. Sőt, nem talán, hanem biztos. De láthatóan már akkor elkezdődött a jellemfejlődésünk.

"...akkor volt, mikor Sephiék a Burger Kingben az MSZP-s lufira rákötötték a sültkrumplit és reptették.."

Csak, hogy értsétek miről van szó.

Egyébként már nem sírom vissza görcsösen azokat az időket. Lehet élvezném, de a változás is lehet jó. Különbenis, inkább annak örülök, hogy legalább átéltem és vannak ilyen őrült emlékeim.
Akármikor akármit írok, attól függetlenül: Szeretek élni.

Panaszkodtam volna a melegre? Tényleg? Komolyan? Visszaszívom, tényleg. Napfény, gyere ide, had öleljelek keblemre.

Csak ez a kurva eső állna már el.

Zéró

Jelenleg szociálisan egy szobanövény szintjét ütöm. Bár azt sem.

Az legalább jobban nő, ha beszélnek hozzá.