Paolo Coelho: Az Alkimista (részlet)

Egy kereskedő elküldte fiát minden emberek legbölcsebbikéhez, hogy tudakolja ki tőle a Boldogság Titkát. A fiú negyven napig vándorolt a sivatagban, míg egy magas hegyen álló pompás várkastélyhoz nem ért. Ott élt a Bölcs, akit keresett: Hősünk, ahelyett hogy egy szent embert talált volna ott, a vár nagytermébe lépve zajos forgatagba csöppent: kereskedők jöttek és mentek, a sarkokban emberek beszélgettek, egy kis zenekar kellemes dallamokat játszott, s egy hatalmas asztalon a vidék legfinomabb ételei sorakoztak. A Bölcs mindenkivel beszélgetett egy kicsit, s a fiatalembernek két óra hosszat kellett várakoznia, míg rá került a sor. A Bölcs figyelmesen meghallgatta, amikor vendége előadta jövetelének okát, de azt mondta, éppen nincs ideje arra, hogy a Boldogság Titkát elmagyarázza. Azt ajánlotta neki, hogy járja körbe a palotát, és két óra múlva jöjjön vissza. ,,De szeretnélek valamire megkérni - tette hozzá a Bölcs, és a fiatalember kezébe egy kiskanalat adott, amelybe két csepp olajat töltött. - Fogd ezt a kanalat, és figyelj, hogy útközben ne lötyköld ki az olajat.''

A fiatalember így járkált föl-le a palota lépcsőin, és szemét le sem vette a kiskanálról. Két óra múltán visszaért a Bölcshöz.

,,Nos hát - kérdezte a Bölcs -, láttad a perzsaszőnyegeket az ebédlőmben? Láttad a kertemet, amelyet a kertészem tíz éven át épített? Észrevetted a gyönyörű pergameneket a könyvtáramban?''

A fiatalember szégyenkezve ismerte be, hogy semmit sem látott. Csak azzal törődött, hogy ne löttyintse ki az olajat, amit a Bölcs rábízott. ,,Akkor menj vissza, és nézd meg világom csodáit - mondta a Bölcs. - Nem bízhatsz olyan emberben, akinek a házát nem ismered.''

A fiatalember már nyugodtabban fogta meg a kiskanalat, és ismét sétára indult a palotában, ezúttal megfigyelve minden művészi alkotást a mennyezeten és a falakon. Látta a kerteket, körös-körül a hegyeket, a gyönyörűséges virágokat, felismerte a kifinomult ízlést, amellyel a műalkotásokat méltó módon elhelyezték. Amikor visszament a Bölcshöz, részletesen beszámolt neki mindenről, amit látott.

,,De hol van a rád bízott két csepp olaj?'' - kérdezte a Bölcs.

A fiatalember rápillantott a kanálra, és látta, hogy az olajat kilöttyintette.

,,Nos, ez az egyetlen tanács, amelyet adhatok neked - mondta a Bölcsek Bölcse. - A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról.''

Lord Alfred Tennyson: Shalott asszonya

Csukási József fordítása (1882)

ELSŐ RÉSZ

A sík folyó mindkét felét
Rozs, árpaföld szegélyezék;
S a zöld vetéseket setét
Vonalban mély út metszi szét,
S a tornyos Camelotnak kerül.
Sok nép kijárt és nézte mind:
A liliom mint reszket, ing,
Halk szellő lebbenésekint
Shalott sziget körűl.

A nyárfa rezg, a fűz pihen,
Lágy esti szellő nesztelen
Játékot űz a sík vizen,
Mely a sziget körűl viszen,
S alább Camelotnak tart vala.
Négy szürke sáncz, négy őrtorony
Tekintget át a kertfalon;
Ott él magában, gazdagon
Shalott kisasszonya.

A sás mentén nagy, megrakott
Dereglyét sok ló vontat ott,
Selyem vitorlás csónakok
Nem kapnak ott egy jó napot,
Camelot iránt hajózva át.
Ki látta fönt köszönni őt?
Vagy ablakmélyedés előtt,
Ki látta, ismeré e nőt:
Shalott kisasszonyát?

A munkásnép, ha völgybe lent,
Reggel korán aratni ment;
Hallván a dalt, mely messze cseng,
Megállt, figyelt, míg elpihent
Camelot felé a méla dal;
S midőn holdfényes éjjelen,
Kepéztek árpaföldeken,
Egymásnak sugták csöndesen:
«Shalott tündére dall.»

MÁSODIK RÉSZ

Ott sző nappal, fon sötéttel
Bűvös kelmét gyöngyszegéllyel.
Halk szót halla egyszer éjjel:
Átok ver meg, ha lenézel
Még Camelotnak valaha!»
Nem érti, mit jelenthet ez,
Csak egyre sző, fon, köt, himez,
És minden búbajról letesz
Shalott kisasszonya.

Előtte függ a kék falon
Egy fényes nagy tükör, azon
Csodás árnyképek gazdagon
Vonulnak át egész napon
Camelotnak út-kanyarlatán.
Elcsillog messze a folyó,
Mogorva pórnép látható,
S piros ruhás, vásározó
Sok, sok shalotti lány.

Szép szűzek, karcsúk mint a nád,
Öszvéren utazó apát,
Pásztorfiúk, skarlát, granát
Szinű zekékban daliák
Tartottak sort Camelot felé.
S tükrében gyakran látta, hogy
Két-két levente vágtatott,
De egyre sem mondták: «az ott
Shalott kisasszonyáé!»

Mit tükre lapján észrevett,
Beszőtte mind a képeket:
A fáklyás gyászkiséretet,
Míg énekszóval léptetett
Camelotnak késő éjtszaka.
Egy boldog párt, a mint a hold
Világot rájok félve szórt.
«Megölnek még ez árnyak!» – szólt
Shalott kisasszonya.

HARMADIK RÉSZ

Egy nyíllövésre ugratott
A vár alatt el, s jelt adott;
Ha fényt dobott az ágbogok
Között a nap rácsillogott
Pánczélvasában Lanczelot.
Ősczímerében egy vitéz
Térdelve bájos hölgyre néz;
Fényétől csillámlott egész
Vidék, egész Shalott.

Kantárján, mint a holdas ég,
A tenger drágakő úgy ég.
Van csengetyű is rajt elég,
Hogy szinte csöng és bong a lég.
Camelot felé így vágtatott;
Dús hímü övkötőn elől
Ezüst kürt lógott, kétfelől
Kard, kopja, nyil csörgésitől
Viszhangozott Shalott.

Csotárja, rojtja színarany,
Rubin ragyog rózsáiban;
A nap tüzes sugáriban
Sisaknak, tollnak lángja van,
Camelot felé így vágtatott.
Mint néha éjjel megjelen
Egy hulló csillag, s hirtelen
Lefut az égről fényesen,
Úgy tündököl Shalott.

Sugárzott széles homloka
Villámlott méne patkaja,
Vállára omló dús haja
Önvert szelében leng vala,
Camelot felé így vágtatott.
Ha fön haladt, ha völgyben lent,
A nő tükrében megjelent;
Vígan dalolt, a merre ment
Vitéz sir Lancelot.

Eldobta dolgát, s hirtelen
Az ablak-mély előtt terem,
És nézte hosszan, nézte lenn,
Mint reng a liljom, s kényesen
A kócsag Camelotnak tova....
Mit szőtt, a szőnyeg szétszakadt,
A nagy tükör ketté hasadt,
Az átok immár rám szakadt!»
Sóhajt Shalott kisasszonya.

NEGYEDIK RÉSZ

Hűs őszi szél fú zordonan.
Az erdő puszta, lombtalan,
Kinlódik, zajlik a folyam,
Sebes eső csapdos, rohan
Camelotra le s zuhog tova.
Lement a partra' s ott alant
Egy sajkát lelt gazdátalant,
S ormára írta szótalan':
Shalott kisasszonya!»

Hűs zápor, szél csapkodta bár,
Prófétaként, ki látja már
A véget, mely reája vár,
Lemondó, néma arczczal áll,
S merően néz Camelotnak át.
S midőn az est nyugovóra szállt,
Eloldá mélán csónakát,
S vivé az ár odább, tovább,
Shalott kisasszonyát.

És szótlanul feküdt, fehér
Ruháját lengeté a szél,
Hullongott rája lomb, levél,
Így úszott hajh! a szörnyű éj
Ködében Camelotnak tova.
S midőn a földek közt, a fák
Alatt alább úszott, alább....
Elzöngte bús hattyú-dalát
Shalott kisasszonya.

Dalolt egy fájó éneket,
Mélát, borongót, édeset,
Míg vére hült, megdermedett,
Szemfénye elsötétedett
A mint Camelotnak fordula.
S midőn az ár hullámival,
Az első ház felé nyilal,
Elnémult végkép hajh! a dal,
S Shalott kisasszonya.

Őrtornyok, sánczok, kertfalak,
Erkélyek, karzatok alatt,
Mint fényes hófehér alak
Holtan vonult be; hallgatag
Fogadta Camelot városa.
Sok nép lepé a partokat,
Lord, úrinő, polgár, lovag,
Olvassa mind, kiváncsilag:
Shalott kisasszonya.

De vajki ő? A várba' fenn
Ürül, sötétül hirtelen,
A fényben úszó tánczterem,
S keresztet vet magára lenn
A sok cameloti dalia.
Megszólal Lancelot csöndesen:
Mi bájos arcz! Az Úr legyen
Kegyes! Nyugodjék csöndbe' lenn
Shalott kisasszonya!

8 dolog magamról

Kaptam ezt a feladatot, bár előre leszögezem hogy nem fogom senkinek sem továbbküldeni, mert nem, viszont helyettem van még 7 ember akik folytatják a láncot.
Tehát 8 tény rólam.

Első igazság: Szeretem a színházat. Nem csak a színészetet, a színházat. Ebből kifolyólag, ha egyszer sikerül ráállnom az újságírói pályára, elsősorban színműkritikákat szeretnék írni.
Második igazság: Szeretem az intelligens, és cinikus embereket. Meg a sötét humort. (Szóval ha valakinek van ilyen fiúismerőse, nyugodtan leírhatja kommentbe a telefonszámát. :D - Reklám vége-)
Harmadik igazság: Odavagyok az "őrült" dolgokért. Emellett ez a kedvenc szavam is. Szerintem szépen cseng.
Negyedik: Néha beszédközben átváltok E/3-ra, és harmadik személyben beszélek magamról, aztán egyszer csak visszaváltok a normális stílusba.
Ötödik igazság: Imádom a kockákat. A négy, a hat, a nyolc, a tíz, a húsz, a száz oldalút. Lilát, fehéret, átlátszót, kéket, zöldet, pirosat. Gyűjtöm is őket.
Hatodik igazság: Sokak szerint zenész-vénám van, de Én tulajdonképpen érdeklődöm minden művészeti ág iránt, meg elvileg meg is van mindehhez a kreativitásom és tehetségem. Kivéve a táncot, mert azt nem tudok. Botlábam van. -Ha még csak bot lenne. De ragoznám, inkább rönk.-
Hetedik igazság: Hajlamos vagyok első benyomásról megítélni az embereket, ezért ha valakit negatívan könyvelek el, és a "nem szimpatikus" kategóriába kerül, akkor bizony nehéz jóban lenni velem. Ilyenkor rendkívül utálatos tudok lenni.
Nyolcadik igazság: Imádok utazni, és nagyon szeretem Pestet; Dunástul, Margitszigetestül, Andrássy-utastul, Hősök teréstül, mindenestül.

+ 1 a ráadás: Imádok kártya várat építeni.

Cirill mutatta ^^

"Őrült volt, persze. És tudta. Ha rajta múlt volna, inkább szeretett volna egészséges lenni. Az elmebetegség hatalmas stresszel járt. Most már voltak tablettái, feketék a magas vérnyomásra, vörösbarnák meg altatónak. Jobban szeretett volna épelméjű lenni, de hát az ember abból a lapból játszik, amit osztottak neki. Ezt az apja mondta. A példaképe.
Szóval őrült volt."

/Soha ne ölj - John Sandford/

Rájöttem, hogy a magyar nyelvben a kedvenc szavam az 'őrült'. Őrült-fétisem van. Azt hiszem.
Ezt a könyvet pedig el kell olvasnom.

Édesapámnak

Szia Apa!

Remélem, még ha nyomokban is, emlékszel rám. Tudod elég sok idő telt el azóta, mióta nem láttalak. Talán nyolc, kilenc hónap? Sebaj az idő nem számít, én türelmes vagyok. Türelmesen várok rád. Mint ahogy vártam rád ezen a keddi napon is. Sokáig, az iskolám parkolójában. Úgy volt odajössz értem, és ennyi idő után végre hallhatom a hangod, és megnézhetlek magamnak, ha már erre nekem nincs túl sok lehetőségem. De nem jöttél. Én pedig csak álltam az esőben, átázott cipővel, kabáttal és vártalak. Néztem az autókat. Néztem mikor fordulsz be, és nézel ki az ablakon. Minden körszakállas középkorú férfiban téged láttalak. Sosem te voltál. Én pedig csak álltam, megszégyenülten, egyedül, a forgalmas parkolóban és arra gondoltam, hogy soha nem éreztem magam ilyen egyedül a világban. A legrosszabb, hogy reménykedtem. Sőt, bíztam benned, bíztam abban, hogy eljössz. Hogy hiányzom neked, mint ahogy te nekem.
Mesélni akartam volna. Magamról. Neked. Középiskolás lettem. Új barátokra tettem szert, új környezet, egy egészen más életérzés. Persze jó volt elmondani anyának. De jobb lett volna, ha te is ott vagy velünk. Csakhogy nem voltál. Tudod, annyi mindenről lemaradtál. Lemaradtál rólam. Mindezidáig azzal áltattam magam, hogy ismerlek, hiszen az édesapám vagy, de… valójában már nagyon régóta nem ismerem ezt az embert aki most vagy. És ez az ember nem akar engem megismerni. Ennek a személynek már nem tartozom az életéhez.
Beszélek hozzád, te pedig csak csendben ülsz. Hallgatod, ahogy beszélek, és nézel rám, azokkal a szemekkel, melyeket örököltem tőled. Ülsz, nézel, nézel, de nem szólsz egy szót sem. Mint egy elégedetlen néző, akinek nem tetszik az előadás.
Olyan keveset tudok rólad. Tudom, mikor születtél, mi a csillagjegyed, hogy szeretsz horgászni.
De mikor horgásztál utoljára? Még azt sem tudom milyen autód van. Mikor öleltél meg? Mikor hívtál utoljára duda-orrnak, vagy manónak? Mikor őszültél meg ennyire? Mikor lett az arcod ilyen időtől koptatott?
Mikor felejtettél el szeretni engem?

Az én vagonom hol szakadt le a te száguldó Expressedről?

Őszinte szeretettel:
Lányod, Judit

Az az igazság. Nincs nagyon időm blogolni. Se idős, se energiám, se egészségem. Ebben az évben ráhajtottam a tanulásra, sőt, a szokásosnál is többet vállaltam. Két fakt, plusz a hegedű, ehhez a színjátszó, és aztán még tanulnom is kell. És tanulok is. Most már nem csinálhatom meg, hogy elkönnyelműsködöm a dolgokat. A végén úgy is én szívnám meg a levét. Én pedig nem szeretem veszteni az Élet ellen. Egyszóval nemkicsit túlvállaltam magam. Ezzel a húzással pedig megpöccintettem az első dominót, aminek köszönhetően az egész immunrendszerem beadta a kulcsot. Van ilyen.
Viszont ez szerencsére nem látszik rajtam. Csak néha nagyon világfájdalmas képpel meredek a semmibe.
Soraimat pedig egy rövid eszmefuttatással zárnám, amit irodalom után alkottam.

"Nevezhetünk-e valamit műalkotásnak? Egyáltalán mi alapján ítéljük meg mi az és mi nem? Mikor hívhatunk valamit úgy, hogy mű, és alkotás? Akkor mikor a szerző annak nevezi? Vagy mikor egy ismert szakmabéli személyiség úgy ítéli? Vagy ha az egyszerű avatatlan, de érző olvasó úgy gondolja?
Mikor lépi át egy 'firka' a 'firka' valóját és lesz igazi, nagybetűs MŰ?
Ha az, aki írta, hírnévre tesz szert? Ha már valami nem ismert, s nincs az világ elé tárva, nem szerepel könyvekben, vagy csak egyszerűen a köztudatban, az már nem is lehet műalkotás?
Egyszóval: Egy műalkotás akkor műalkotás, ha jó a marketingje?"

Első "rajongói" levelem

Dátum:
2008. szeptember 3. 20:50

Azt hiszem meghatódtam. Egy kicsit. Nagyon. - Elmorzsol egy könnycseppet.-

Hülye-e vagyok?

Malkavian üzenete:
egyébként ha behúzom a nyakam
Malkavian üzenete:
akkor a fejem és a törzsem közt nem lenne semmi
Malkavian üzenete:
mert csak a nyakamat húzom be
Malkavian üzenete:
a fejemet nem
Malkavian üzenete:
és akkor lebegő fejű lennék.
Malkavian üzenete:
tök morbid xD
Ildikó üzenete:
te mit szívtál? :D

Borzalmas az emberi természet. Előre kialakított sztereotípiákkal tekintünk egymás felé, és az esetek többségében már előre eldöntjük, hogy kit fogunk kedvelni, és kit nem. Ezen pedig semmi sem változhat. Persze nincs mindenki így, csupán egy bizonyos embertípus. Én, személy szerint, ha nem is vagyok valami penge abban, hogy másokat megvigasztaljak, meglehetősen empatikus emberke volnék. Azért is rossz látni, mikor valakit így bántanak a háta mögött, holott ő a lelkét kiteszi értünk.

Most konkrétan egy bizonyos Edit néniről, és néhány drámafakt.-os csoport, -osztálytársra gondolok.
Adott egy csupa szív, de kicsit szigorú, egyébként végtelenül kedves nő. Aki külön időt, és energiát szán arra, hogy mi, színházkedvelő, ifjonc népség beavattassunk a kulisszák mögötti ködös titkokba, fortélyokba, történetekbe. Szabadidejében csinálja. Ránk szánja azt a másfél órát. Szívesen teszi. Értünk teszi. Hálás természet vagyok, főleg az ilyen önfeláldozó emberek irányában. (Talán azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy én sosem tudnék ilyen lenni. Nem tudnék ilyen ... jó lenni. Néha fájó tény, de tény.) Szóval nevezzük nevén: Edit néni. Áldassék, és foglaltassék imába a neve. (Ámen.)
A másik oldalon adott 3 osztálytársam. Alapvetően hármukból kettőt igazán kedvelek, a harmadikról ne essék szó, mert ez most ilyen jóságos bejegyzés lesz. Komoly. Kezdődött úgy, hogy elindultunk fakt.-ra. Én személy szerint lelkesen, ambíciókkal telve, mintha most kezdeném általánosban az első osztályt. (Jó, igen. Elismerem. Tényleg _nagyon_ infantilis tudok lenni, de ha én lelkesedek valami iránt, akkor tényleg nagyon.) Ezek az illetők azonban már oda úton is előre megállapították, hogy ez borzalmas lesz, és ez a nő kész elmebaj lesz, és szörnyű, és milyen sok már az a másfél-két óra, meg az a tizenvalahány könyv amit ki kellett olvasni nyáron. Nonszensz. Tényleg. Végül is "csak" érettségire kell felkészülni két év alatt. Tehát maradjunk annyiban, hogy ellenségesen álltak hozzá a dologhoz, annak ellenére, hogy önszántukból jelentkeztek.
Az esemény lefolyt. Sikeresen. Személyes tapasztalataimat alant, az előző bejegyzésben láthatjátok. Dolgoztam, jelentkeztem, bevállaltam, mondtam, csináltam, válaszoltam, készültem. Ez a három személy pedig javarészt lapított a padban.

Aztán ma az irodalom tanerőnk volt oly' kedves érdeklődni kezdeti tapasztalatainkról. Mellékes, hogy nem jutottam szóhoz. Egyébként is csak hápogni tudtam volna. Vagy letépni az illetők fejét. (Hohhó, ez még mindig jóságos bejegyzést, tehát ezt most cenzúrázzuk.) Ekkora ferdítéseket még egy hatod-heted rangú újság is megirigyelt volna. Mert hogy ez a nő borzalmas! És felháborító dolgokat mondott! És erőltet mindent! És egész órán ők voltak a célpontok!

Szívem szakadt belé, mikor ezt a fokú hálátlanságot és rosszindulatot láttam.
Megint olyan embert büntetnek, aki nem érdemli meg.

Drámafakultáció

Fantasztikus, csodálatos, érdekes, fantasztikus, sokszínű, elgondolkodtató, fantasztikus, élvezetes, felemelő, fantasztikus.
És mondtam már, hogy fantasztikus?

Öröm lesz ebből érettségizni.