Malkavian's Diary

Borzalmas az emberi természet. Előre kialakított sztereotípiákkal tekintünk egymás felé, és az esetek többségében már előre eldöntjük, hogy kit fogunk kedvelni, és kit nem. Ezen pedig semmi sem változhat. Persze nincs mindenki így, csupán egy bizonyos embertípus. Én, személy szerint, ha nem is vagyok valami penge abban, hogy másokat megvigasztaljak, meglehetősen empatikus emberke volnék. Azért is rossz látni, mikor valakit így bántanak a háta mögött, holott ő a lelkét kiteszi értünk.

Most konkrétan egy bizonyos Edit néniről, és néhány drámafakt.-os csoport, -osztálytársra gondolok.
Adott egy csupa szív, de kicsit szigorú, egyébként végtelenül kedves nő. Aki külön időt, és energiát szán arra, hogy mi, színházkedvelő, ifjonc népség beavattassunk a kulisszák mögötti ködös titkokba, fortélyokba, történetekbe. Szabadidejében csinálja. Ránk szánja azt a másfél órát. Szívesen teszi. Értünk teszi. Hálás természet vagyok, főleg az ilyen önfeláldozó emberek irányában. (Talán azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy én sosem tudnék ilyen lenni. Nem tudnék ilyen ... jó lenni. Néha fájó tény, de tény.) Szóval nevezzük nevén: Edit néni. Áldassék, és foglaltassék imába a neve. (Ámen.)
A másik oldalon adott 3 osztálytársam. Alapvetően hármukból kettőt igazán kedvelek, a harmadikról ne essék szó, mert ez most ilyen jóságos bejegyzés lesz. Komoly. Kezdődött úgy, hogy elindultunk fakt.-ra. Én személy szerint lelkesen, ambíciókkal telve, mintha most kezdeném általánosban az első osztályt. (Jó, igen. Elismerem. Tényleg _nagyon_ infantilis tudok lenni, de ha én lelkesedek valami iránt, akkor tényleg nagyon.) Ezek az illetők azonban már oda úton is előre megállapították, hogy ez borzalmas lesz, és ez a nő kész elmebaj lesz, és szörnyű, és milyen sok már az a másfél-két óra, meg az a tizenvalahány könyv amit ki kellett olvasni nyáron. Nonszensz. Tényleg. Végül is "csak" érettségire kell felkészülni két év alatt. Tehát maradjunk annyiban, hogy ellenségesen álltak hozzá a dologhoz, annak ellenére, hogy önszántukból jelentkeztek.
Az esemény lefolyt. Sikeresen. Személyes tapasztalataimat alant, az előző bejegyzésben láthatjátok. Dolgoztam, jelentkeztem, bevállaltam, mondtam, csináltam, válaszoltam, készültem. Ez a három személy pedig javarészt lapított a padban.

Aztán ma az irodalom tanerőnk volt oly' kedves érdeklődni kezdeti tapasztalatainkról. Mellékes, hogy nem jutottam szóhoz. Egyébként is csak hápogni tudtam volna. Vagy letépni az illetők fejét. (Hohhó, ez még mindig jóságos bejegyzést, tehát ezt most cenzúrázzuk.) Ekkora ferdítéseket még egy hatod-heted rangú újság is megirigyelt volna. Mert hogy ez a nő borzalmas! És felháborító dolgokat mondott! És erőltet mindent! És egész órán ők voltak a célpontok!

Szívem szakadt belé, mikor ezt a fokú hálátlanságot és rosszindulatot láttam.
Megint olyan embert büntetnek, aki nem érdemli meg.